Nehéz volt elindulni az étteremből és mindennél jobban vártam a holnapot.

Boldog voltam és szabad, egy rózsaszín felhőn.

A szállásom nem igazán volt sem otthonos, sem tiszta de ebben az állapotban ez egyáltalán nem érdekelt. Sokmindent nem kellett kipakolnom, mert egy nem túl nagy viszont annál csúnyább barna bőrönddel érkeztem az ,, új életembe “.

Sosem volt túl sok ruhám és ennek hiányát leginkább akkor éreztem, amikor ezt a bőröndöt összepakoltam. Megfogadtam, ha lesz nagy fizetésem egy csomó ruhát veszek magamnak, meg cipőt, meg …… mindenfélét.

( Bányász családban születtem és nőttem fel. Az édesapám, a papám és az édesanyám is a bányál dolgozott. Apu nagyon jól keresett, de mindig sokat dolgozott ezért vele csak ritkán találkoztam.

Anyu a munkája melllett foglalkozott a házzal, a szülei gondozásával és csak ritkán jutott ideje rám.
Apu néha vicces, de leginkább tekintélyt parancsoló, Anyu kedves, mosólygós csupaszív ember volt. Sok baráttal és kapcsolattal, viszont közös barátaik nem igen voltak.
Apu volt a főnök, Ő osztott be mindent, számára a mindennapi étel és a ház volt a legfontosabb.
Az öltözködés csak sokadrangú dolog volt számára. )

Élveztem a Balatont, sétáltam, nézelődtem feltérképeztem, mit, hol találok és főleg hogyan jutok el a munkahelyemre.

A pénzzel óvatosan kellett gazdálkodnom, mert az összes vagyonom 1-2000,- ft volt, bár ez akkoriban majdnem egy havi fizetésnek számított. De nem tudtam mikor kapok pénzt, mert az , hogy jattra dolgozni, nekem nem sokat jelentett. A főnökeim azt mondták ne aggódjak, jól fogok járni és én hittem nekik.

Nagyon büszke voltam magamra és volt is miért.

Már csak egy dolgot kellett megoldanom! Volt egy barátom, egy srác aki nem is volt az esetem és nem is tudom hogyan keveredtem vele össze és már nem is tünt jó ötletnek ez a kapcsolat.
Elhatároztam, hogy valahogy leépítem.
Hiszek abban, hogy senki nem ok nélkül érkezik az életünkbe! Lehet, ha nem találkozom vele, soha nem megyek le a Balatonra dolgozni. Sokat mesélt a Balatonparti életről, a nagyforgalmú éttermekről és persze a jó fizetésekről. Mindez nagyon csábító volt, mégha ő maga nem is.

Az első pár nap vagy inkább hét a tanulásról szólt. Megtanultam egyszerre 7-8 teli tányért kivinni, németül beszélni és hamar az egyik legjobb pincér lettem, mert a személyzet gyorsan nőtt a forgalommal arányosan.

A Balaton 90-ben még fénykorát élte, az éttermek és a part tele vendégekkel, túristákkal akik sok pénzt költöttek el nálunk.
A mi éttermünkben kb 150-180 embert lehetett leültetni és egy este többször is cserélődtek az asztalok. Már 6-an dolgoztunk a ,,placcon” és belőlem fizető pincér lett. A feladatom már nem csak annyi volt, hogy felvegyem a saját asztalaim rendelését és felszolgáljak, hanem az összes vendég fizettetése is. Ez számomra nagy elismerés volt, hiszen első nyaras voltam a többiek viszont már régóta jártak le dolgozni..
Egy szezont ledolgozni a Balatonon, elég embertelen munka, nulla szabadnap, nulla magánélet
két-három-négy hónapig. De mégis jó és izgalmas és egy életreszóló hihetetlen élmény.

Állandóan mókáztunk, nevettünk és egy nagyon jó csapat kovácsolódott össze belőlünk.

Szerettünk együtt dolgozni és munka után szinte minden este elmentünk még valahová bulizni vagy csak úgy bandázni egyet.Ilyenkor beültünk valahová és csak iszogattunk és jókat nevettünk.
Már jól kerestem kb 30e ft-ot ! havonta! Hirtelen nagyon sok pénzem lett és bármit megvehettem MAGAMNAK ! Végre lettek új ruháim és cipőim és arra költhettem amire csak akartam.
Nem számított, hogy négy órát alszok vagy csak kettőt, akármilyen sokat is kellett utána dolgozni, mert BOLDOG voltam.

De a nagy Ő nem tett semmit. Sokáig. Nagyon sokáig.

 

Minél többet dolgoztunk együtt, minél jobban megismertem annál jobban vágytam arra, hogy kialakuljon köztünk valami.

Persze néha úgy adott át egy tányért, hogy közben összeért a kezünk vagy éppen úgy ment el mögöttem, hogy megpuszilta a vállam, amikor egymásra néztünk megállt körülöttünk az idő és a gondolataink beszélgettek. Vibrált körülöttünk a levegő.
Aztán egyszer-kétszer ő is eljött velünk munka után bandázni. Pedig este 10-kor végzett és mi csak éjfél-egy körül tudtunk elmenni. Megvárt.

Mint ahogy én is vártam, meg kellett várnom, hogy ő tegye meg az első lépést!

 

Ezért türelmes voltam és kitartó.