Innen már nem volt visszaút, csak előre.

Mivel a nyaraló ahol lakott a szüleié volt, azt gondoltam milyen jó nekik, biztosan nagyon különleges család lehetnek 🤔
Hiszen 90-ben mifelénk nem ismertem olyat akinek nyaralója lett volna.
Biztosan  nagyon gazdagok lehetnek.
De akkor én mit keresek itt ???

A házba lépve családias egyszerű, tisztaság fogadott. Mintha nem lakott volna ott senki. Sehol egy szétdobált ruha vagy mosatlan edény sőt még egy porszem sem.
Mindent végig mutatott talán , hogy oldódjon a hangulat vagy mert ő jobban zavarban volt mint én ❤
Az alsó szinten egy nagy nappali volt, egy kis konyha és a fürdő.
Az emeleten pedig három szoba.
Helységről-helységre, szobáról-szobára haladva mindig akadt közös témánk, szívessn hallgattuk egymást és hirtelen olyanokká válltunk mint akik 1000 éve ismerik a másikat.

Folyamatosan csak beszéltünk és beszéltünk és beszéltúnk, mindegyikünk a maga történeteit és mindenben találtunk közöset.
Úgy születtem, hogy a hátamon van egy tenyérnyi nagyságú szőlölevél folt ☺ természetesen az ő jele az oviban szőlő volt 😊 ő is karácsonyi gyerek mint én, 21-én született 😊 csak 2 évvel korábban. Ő 22 éves volt én pedig 20 ☺
Még a régi kapcsolatainkról is meséltünk, hogy jobban megismerjük egymást.
Nem maradtak titkok sem kérdőjelek.
Olyan őszinte és elmélyült volt ez a beszélgetés, mintha már akkor tudtuk volna, hogy a jövőnket alapozzuk.

Az egyik legfontosabb gondolatom akkor és azóta is:

MINDEN kapcsolat alapja a FELTÉTEL NÉLKÜLI BIZALOM !!!!!

Ehhez pedig elengedhetetlen az őszinteség ❤

Hamar reggel 6 óra lett és még aludnunk is kellett volna egy keveset, hiszen Robi reggel 8-ra ment dolgozni.
Mivel az elején leszögeztem, hogy  csak alvásról lehet szó, ezért ez nem volt kérdés, az viszont igen, hogy hol ??
Végül egy franciaágyat választottunk, viszont csak egy garnitúra ágynemű volt.
Felajánlotta, hogy az enyém lehet, ő pedig majd pizsomában fog aludni 😂
Nyilván soha életében nem aludt benne, de így akkor sem én, sem ő nem fog fázni.

Különleges érzések kavarogtak bennem. Olyan amit addig soha nem éreztem ! és azóta sem. De ez így van jól, nyilván az életedbe csak egyszer találhatod meg a ,,másik feledet” ☺

Különleges volt azzal a takaróval takarózni amit ő használt, érezni magamon az ő illatát.
Nehezen tudtam elaludni, a sok fantasztikus új érzés úgy feltöltött energiával, hogy legszívesebben körbefutottam volna az egészvilágot.

Robi annyira fáradt volt, hogy egy pillanat alatt elaludt. Én pedig a cikázó gondolatokkal küszködtem, hogy alhassak végre. Azt láttam, hogy szegény fázik és gondoltam átadom a takaró felét, de hatha akkor félre érti, ezért aztán nem tettem.

Egyszercsak felébredtem, egyedül 😔
Vajon álmodtam csak vagy valóság ? Iszonyatosan BOLDOG voltam.
Lent a nappaliban várt egy kis levél,
– ha eljössz az ajtót zárd be.

Nem pont erre számítottam, de azért esett jól nert olyan volt mint ha már egy ,,család” lennénk.  (A kis cetlik azóta is részesei az életünknek. )

Átfutottam a saját albérletembe ami alig pár percre volt ide. Gyorsan összeraktam magam, tusolás, öltözés, sminkelés és már rohantam vagy inkább repültem is dolgozni.
Közben ezer meg ezer gondolat szélsebesen vágtatott keresztül az okos buksimon.

Szeretem !!!! Ez már egészen biztos ! Hogyan tovább ? Mit fogok mondani, ha
beérek ? Megöleljem ? Igen ?? Vagy még sem ? De hát szeretem !!!!
Biztos jó, hogy ezt a ruhát vettem fel ? Kicsit erösít, amit nem kéne, de úgy szeretem,
és egyébként is jól áll és szexi 😙
Lehet inkább mégis a másikat kellett volna !!??🤔 és egy kicsit több smink sem ártott volna, eltakarni a karikákat a szemem alatt. Na ez már mindegy .
Vajon Ő  milyen lesz velem ? Ő szeret egyáltalán ? Az tuti, hogy én szerelmes vagyok ❤

10 percre laktam az étteremtől, de most sokkal többnek tünt ez az idő.

A francba !!! bár csak ott lennék már !!! Felkelthetett volna akkor amikor ő is ment, 8-kor. Tényleg  miért nem ??
Nem kellett volna 9-ig aludnom !!
És már 10 óra, mindjárt itt lesz az ebédidő és nem tudok vele beszélni !!!!! 😲😯