Ha voltál már igazán szerelmes és boldog, akkor ismered ezt az érzést és pontosan tudod miről beszélek.

 

Átváltozol, mint amikor a hernyóból pillangó lesz. Nem azért mintha olyan csúnya lettem volna 🙂

 

de az érzések, melyek bennem keringtek, megváltoztatták az egész lényem, és ez persze kihatott mindenre. Megváltozott a tartásom, a járásom az egész kisugárzásom, a boldogság melyet átélhettem körülölelt, felkapott és mint egy énekes kismadár, csak repült velem egész nap, azt csiripelve, hogy BOLDOGSÁG, SZERELEM

 

Minden pillanatban vele akartam lenni, fogni a kezét, beszélgetni ( mert ebből sosem fogytunk ki ).
Sokat nevettünk, jól és főleg sokat dolgoztunk együtt.
Hihetetlen jó páros lettünk, vidámság és boldogság lett minden pillanatunk, percünk és napunk.

Mivel a Balatonon dolgozni nem egyszerű, mint ahogy jó munkaerőt találni sem, ezért sűrűn előfordult, hogy igen kevés személyzet maradt meg a konyhán. Így történt, hogy július végére a legnagyobb hajtásra, már csak az egy szem szakácsunk maradt. Sorra léptek le mellőle a szakácsok és a kézilányok, míg végül egyedül maradt.

Ősosem ment volna el, persze nem én miattam. Azért mert becsületes volt és mindig tartotta magát az ígéreteihez.

Jött az újabb őrült ötletem ! Mi lenne, ha munka előtt bemennék a konyhára is dolgozni ???

Ekkor már nem a pénz motivált, hanem az, hogy minél több időt tölthessek vele. Bármit elvállaltam volna, még ezt is 🙂 És így is tettem 🙂

Egész nap együtt lehettünk, nem számított mennyit dolgozunk, mert a boldogságunk

gyógyír volt minden ,,fájdalomra” , és az éjszakai gyönyör pillanatai energiával töltöttek fel 🙂

Gyorsan teletek a napok és hamarosan elérkeztünk a ,,bemutatkozáshoz” 🙂

A szüleimmel, mivel abban az időben még nem létezett mobiltelefon és a háztartásokban nem volt még vezetékes sem, ezért Anyut csak a munkahelyén tudtam felhíni, egy nyilvános fülkéből .
Minden héten egyszer felhívtam és elmeséltem mindig mi történt velem. Robiról is sokat beszéltem és alig vártam, hogy eljöjjenek meglátogatni, hogy bemutathassam nekik, életem NAGY szerelmét

Robi is hasonlóképpen tett, csak nekem felejtett el szólni ! Így aztán egyik reggel váratlanul megjelentek kis szállásom kapujában Robi szülei 🙂
Úristen !!! Tiszta kócos a hajam, mit vegyek fel ???? Hol a ruhám ??? Á !! Erre már nincs idő !!
Gyorsan felkaptam egy épp a kezembe akadó ruhát, hol tükör ??, te jó ég !!!Mosdó ?? már erre sincs idő 🙁
Mit gondolnak majd rólam ?? !!! Na ez már számít !!! Hiszen Ők Robi szülei !!!

És az első benyomás, meg ilyenek ?? Ezt nem lehet újra forgatni !!!!

 

Na mindegy, lesz ami lesz! Ez van ! Ettől még lehetek megnyerő !! Hiszen nem csak a külső számít !! ( de azért sokat nyom a latba !!)

 

Nagyon kedves embereknek tűntek. Bár ez volt az első találkozásunk, hirtelen jött, mégis olyan volt, mintha már őket is régóta ismerném. Szinte mindent tudtam róluk a hosszú beszélgetéseinkből.

 

Nem volt sok időnk, mert mennünk kellett dolgozni és közben figyeltem az arcukat és a reakciókat, tetszem-e nekik ? milyennek tartanak ? , de azt gondoltam igen, kiálltam a próbát 🙂

 

Vissza volt még a szerepcsere 🙂 Hétvégén Anyuék is lejöttek megnézni, ki lehet az a fiú aki ennyire elcsavarta a fejem 🙂

Velük az étteremben tudtunk csak találkozni, kértem pár óra szabadságot 🙂

Robi is nagyon készült, hasonló izgatottság kerítette hatalmába, mint engem. Csak neki több ideje volt rá ! 🙂

Azért A lány apukájának a ,, hozzájárulása” akkoriban, fontos volt ! Bár ez nem szavakban kifejezett ,,áldásom rátok” volt. Inkább csak gondolati szinten, telepatikusan.

 

De mindkettőnknek fontos volt, hogy a szüleink elfogadják az általunk választottat.

 

És végül mindketten helytálltunk a megmérettetésen, jól vizsgáztunk <3

Minden olyan tökéletes volt ! Jó lenne ezeket az érzéseket örökre a szívünkbe zárni, magunkkal vinni mindenhová és folyamatosan érezni <3

Szerettem úgy ahogy volt, olyannak amilyen volt, mert számomra Ő lett a tökéletes pár, és társ az életem végéig, a végtelenségig. Nem tudtam volna már elképzelni az életem nélküle.

 

Azt szoktam mondani, ha tudni szeretnéd, hogy a kapcsolatod az igazi-e vagy mennyi energiát fektess bele, ne mást kérdezz meg !

 

Csak csukd be a szemed és ha el tudod képzelni, hogy az akivel vagy, még melletted lesz idős korában, ősz hajjal, ráncosan, akkor ő az igazi ! Akkor minden probléma ami egy kapcsolatban adódhat, csak megoldandó feladattá válik.

 

Mert egy kapcsolat, olyan mint a gyémánt! Ahoz, hogy láthasd valódi szépségét, csiszolni kell !!!

 

Én már csak vele tudtam létezni! Olyan erős kötelék alakult ki köztünk, amit senki nem tudott volna szétszakítani !

 

A föld felett járás ,, mestere” lettem, bár nem tudom valaha is jártam-e a földön 🙂

 

Csak a gondolataimmal vívtam számos csatát, mert ontották felém a számtalan kérdést, válaszidőt sem hagyva.

 

Hol fogok lakni ?, holfogok dolgozni ?, miből élek meg ?……….

Tudom, hogy nem számít a HOGYAN !!! Csak azt kell tudnod MIT akarsz !!!!
Ehez pedig kétség sem férhet !!!!

  • Robival akarom leélni az életem !!!!
  • Jó de hol ????
  • Szerintem, ha visszaköltöznék Komlóra az nem lenne jó ötlet. Otthon most, hogy a bányát bezárták, nem lesz munka lehetőség. Pécsre járni minden nap, megint nem túl jó ötlet. Egyszer már csináltam, éjszakába ! Nem is tudom, mihez kezdenék szívesen 🙁
    Kaposvár és Komló nem nagy távolság, de akkor csak ritkán tudnánk találkozni 🙁 ezt nem akarom !
  • Akkor hol fogsz lakni ????
  • Az biztos, hogy ott ahol Ő !!!!!
  • Komló vagy Kaposvár ?????
  • Kaposvár !!
  • Na ez már haladás !! Eljutottunk addig, hogy Kaposvárra fogsz költözni ! Szuper !
    Hová is ?????
  • Még nem tudom, de biztosan megoldom majd !
  • Ja persze ! Olyan egyszerűám egy idegen városban albérletet és munkát találni !
    Nyilván odamész és tárt karokkal fogadnak majd !! Szia, de jó, hogy jöttél !! Pont rád vártunk !
  • Na ! Elég már !!!! Miért a Balatonra nem így jöttem le ?????? Ha egyszer már sikerült, miért ne sikerülhetne újra ???
    Bebizonyítom, hogy ha akkor sikerült, most is fog ! Lehet, hogy nem várnak tárt karokkal, de lesz szállásom és munkám is !!!
    FOGADJUNK, HOGY CSAKAZÉRT IS !!!!!!!

 

Majd csak figyelj !!!!!!!

 

 

Talán nincs is nehezebb, mint a saját elméddel harcolni, és bebizonyítani magadnak, hogy igazad van !!