Oldal kiválasztása

Amikor felnőtt életed elején jársz, és család alapításon gondolkozol, felmerül egy kérdés!Mi legyen előbb ? Alapozzuk meg a jövendőbeli család jövőjét, teremtsünk otthont, anyagi biztonságot, egzisztenciát vagy először gyereket vállaljunk és aztán apránként megteremtjük a többit is.

Nagyon fiatal voltam amikor férjhez mentem és mivel tudtam, hogy nagy családot szeretnék,ezért fiatalon vállaltunk gyereket. Az első születésénél még csak 21 éves voltam, Apa pedig 23.

Az elsőt másfél évvel később követte a második és két évvel később a harmadik gyermekünk.Majd sok év eltelt, pontosan 15, mire egy negyediket is bevállaltunk.Így lettünk mi hatan a világ legboldogabb családja.Hárman közülük más felnőttek, a legnagyobb Vikuska 27 éves, Olivér a második és egyben egyetlen fiúnk most lesz 26, Hugi akinek valódi neve Edina, bár ezt sosem használjuk, 24 éves lesz,és a legkisebb Mini, igazából DoMINIka még csak (vagy inkább már ) 9 éves.

Azt mondják, akkor tudod, hogy jól neveled őket, amikor már felnőttek. Ha azt gondolod ez túl hosszú idő, tévedsz. Egy pillanat alatt elrepül.Kilenc évet voltam otthon velük, mely minden tekintetben életem legszebb időszaka volt. Bár sok volt a tennivaló, nagy a felelősség, mindez egyben egy kihívás is volt, de élveztem minden percét.

48 évesen, már nem csak boldog anyuka vagyok, de nagymama is. Mára már nem hatan vagyunk, hanem kilencen, és mindig csak többen leszünk. Amerre csak megyünk, mindig nagy feltűnést keltünk, egy igazi jelenség vagyunk!Szeretünk beszélgetni, ezért biztosan hangosabbak is vagyunk, szeretünk viccelődni és nevetni nagyokat, és nem zavar, ha más ezt nem érti. Nem akarunk senkinek megfelelni, csak örülünk amikor együtt vagyunk.

Most Anyák napjára a legszebb ajándék amit kaphattam tőlük, hogy együtt láthattam őket, és két napot együtt töltöttünk el.Együtt ébredtünk, együtt ebédeltünk és késő hajnalig beszélgettünk. Nincs sem Húsvét, sem Karácsony, mégis ez a pár nap igazi ajándék volt.Régi fotókat, videókat néztünk, felelevenítettük a régi kalandokat, közös nyaralásokat, de sajnos gyorsan hétfő reggel lett. Mindennek vissza kellett térnie a megszokott kerékvágásba.

Minit suliba vittem, a többiek pedig nekiálltak készülődni a hazaútra. Útravalót csomagoltunk, közben éreztem, hogy az érzéseimen már nem tudok uralkodni, hogy a szívemben egyre jobban fáj az elszakadás gondolata, és egyre nagyobb lesz ez a fájdalom.Végül mindent összepakoltunk, kikísértem őket a kisautóhoz, csak öleltem és puszilgattam őket, mintha soha többé nem látnám őket és csak zokogtam.

Lehet TÚL szeretem őket, de másképp nem tudom. Ismerem őket jobban mint ők saját magukat.

Ismerem minden porcikájukat, minden gondolatukat, akár milyen messze is vannak tőlem, egy szoros kapocs örökre összeköt minket.

A kisautó elindult és elvitte ismét a szívem egy részét. A lakásba visszatérve, csak bolyongtam, nem találtam a helyem. Amerre csak mentem, minden emlékeztetett valamire, ami miatt nem akartam elrakni, mintha így továbbra is velem maradnának.

A pohár amiből ittak, sosem mosnám el, az ablak amin a kis Bencus tenyér lenyomata látszik, legszívesebben sosem takarítanám le, a szétdobált papucsok, a sok mosatlan, a bevetetlen ágyak, és minden amik még 15 éve zavartak, hogy nincs megcsinálva, ma inkább így hagynék mindent.

Nem vagyok tökéletes, bár mindig erre törekedtem, Ők viszont számomra azok!

Nagyszerű felnőttek lettek.Van bennük egy kicsi belőlem, egy kicsi Apából, de a többit Ők tették hozzá.

Az emberi értékek, melyektől ember az ember, a szeretet, a tisztelet, a hűség, az empátia,a tolerancia, a türelem, a segítőkészség, a kitartás és a magabiztos ösztön, minden megvan bennük.

Nagyon büszke vagyok rájuk!
Azt gondolom ez a négy csoda, a négy gyermekem, amit igazán jól csináltunk!

Különlegesnek neveltem őket és azok is lettek. Csak nagyon hiányoznak!

Felnőttek, saját önálló életük és családjuk van, már jó ideje. Mégis annyira szeretem őket, a világ minden kincséért sem cserélném el őket és ezt az érzést, amit irántuk érzek.

Én azt gondolom, jól döntöttünk, amikor az alapoknál az egzisztencia helyett, őket választottuk!